Vissza  |  Főoldal  /   adidas

adidas

TÖRTÉNET

Adolf DasslerAdolf Dassler, az adidas legendás alapítója 1900. november 3-án született a németországi Herzogenaurachban, a helyi pékmester legidősebb fiaként. Az első világháború után a frontvonalról hazatérve azonban nem folytatta a családi hagyományt, hanem cipészműhelyt nyitott és sportcipőket kezdett készíteni. Elve az volt, hogy minden sportolónak a lehető legjobb, speciálisan a saját sportja igényei szerint kialakított cipőt kell viselnie, amely a sérülésektől is megóvja viselőjét. Alapanyag tekintetében jó darabig nem volt túl sok választása: a háború után tömegével megmaradt sátorponyvákat használta fel. A futóknak először az 1928-as amszterdami olimpián volt alkalmuk élesben is kipróbálni Adi Dassler lábbelijeit, a 30-as évek közepére pedig már tizenegy sportág képviselői hordták a harmincféle modell valamelyikét. A II. világháború pusztításai a céget is megviselték, csak 1948-ban tudott újra megindulni a termelés. Ekkor vette fel a vállalat a máig használatos nevét, amely az alapító vezeték- és keresztnevének első szótagjaiból áll. Egy évvel később Adi Dassler bejegyeztette a legendás háromcsíkos márkajelzést. 1954-ben a német válogatott azzal nyerte meg a labdarúgó-világbajnokságot, hogy a játékosok a magyarok elleni döntő félidejében hosszabb stoplit cseréltek adidas cipőikre.

A 60-as évektől kezdve újabb és újabb termékcsoportok kerültek az adidas palettájára, a labdától a sportruházatig, melyek a cipőkhöz hasonló nagy sikert arattak. 1978-ban Adi Dassler meghalt, ekkor fia, Horst vette át a vállalat irányítását, de nem sokkal később, 1987-ben ő is elhunyt. 1992-ben útjára indult az első Streetball turné, és az eleinte múló divatnak gondolt játék az elkövetkező évek során önálló sportággá kinőve magát szédületes karriert futott be.A következő évben Robert Louis-Dreyfus lett a vállalat elnöke, aki új marketingstratégiát dolgozott ki. Ennek szellemében újra megjelentek a boltokban a 70-es évek legendás cipői, hagyományos és újragondolt változatokban egyaránt. A cég ismét növekedési pályára állt, és az 1996-os atlantai olimpia, valamint a Futball EB soha nem látott sikerei után 1997-ben az adidas megvásárolta a Salomont, amely mind termékkínálatban, mind földrajzi eloszlás terén tökéletesen kiegészíti az adidast. A Salomon erős észak-amerikai és japán jelenlétének köszönhetően az adidas megerősítette pozícióját az Egyesült Államokban, ahol egy új fejlesztőközpontot is létrehozott. A cégcsoport forgalma évről évre rekordokat dönt, amiben annak is jelentős szerepe van, hogy olyan karizmatikus sztárok népszerűsítik a márkát, mint pl. David Beckham, vagy Lionel Messi.

A TERMÉK

Adi Dassler mindig is élen járt az innovációban: az ő nevéhez fűződnek az első, sportágakra szabott speciális cipők, az első cserélhető stoplis cipő, az első alacsony szárú kosarascipő és még sorolhatnánk. Az adidas a cipők kialakítása során maximálisan figyelembe veszi a sportolók igényeit. Így született számos legenda, köztük a ma újra felfedezett Rome futócipő, amely az 1960-as római olimpiára készült, vagy az alacsony bokájú kosárlabdás cipő, a Superstar, amely először 1969-ben került az üzletek polcaira. 1994-ben pedig megszületett a Predator nevű, forradalmian új futballcipő. Az adidas termékpalettája jelenleg három markánsan elkülöníthető divízióra osztható: a "Sport Performance" középpontjában változatlanul a teljesítmény, a siker és az innováció áll. Ez a koncepció az, amelyben a leginkább érzékelhető Adi Dassler öröksége, a sportteljesítmények iránti szenvedély és a "Mindörökké sport" szlogen valódi jelentése. A klasszikus, úgynevezett trefoil-logóval ellátott "Sport Heritage" divízió a versenysport helyett már sokkal inkább a hétköznapi emberek mai életszemléletét és világát célozza meg. Ez az a stílus, amely az "old school" és a retrohullámot meglovagolva újra trendivé emeli az egykor újdonságnak számító darabokat, amelyek hétköznapi, utcai viseletként hordva elsősorban az önkifejezést, az eredetiséget helyezik a középpontba. Az adidas harmadik termékcsoportja az elismert japán divattervező, Yohji Yamamoto által alkotott, nálunk egyelőre még különlegességnek számító "Sport Style", amelynek koncepcióját a sport és a legújabb divat futurisztikus találkozása ihlette.

LEGÚJABB FEJLESZTÉSEK

Az adidasnak van egy nyíltan hangoztatott kötelezettségvállalása a fogyasztók felé: minden évben piacra dob legalább egy olyan vadonatúj fejlesztést, amely ámulatba ejti a világot. Ezt a célt az adidas eddig még minden évben túlteljesítette. A németországi, scheinfeldi központban tesztelik az új modellek prototípusait, és itt készülnek a speciális, méretre gyártott termékek az olimpiai sportolók számára (a vívástól kezdve a birkózáson és a súlyemelésen át egészen a bobig). A legfrissebb innovációk terjedelmes listájából mindenképpen kiemelésre érdemes a számítógép által vezérelt, "adidas 1" névre keresztelt futócipő, amely mágneses érzékelőrendszer és mikroprocesszor segítségével állítja be lépésről lépésre az optimális párnázottsági szintet. Továbbá a Ground Control System™ elnevezésű lengéscsillapító rendszer, amely a cipők sarkába épített, vízszintesen is elmozdulni képes elemek révén minden eddiginél nagyobb stabilitást és biztonságérzetet ad futás közben. A ruházat terén legalább ennyire forradalmi újdonság a Clima 365™, amely a test hőelvezetési képességét feltérképezve, az űrtechnológiából átvett elemek segítségével tetőtől talpig folyamatosan optimális értéken tartja a testhőmérsékletet, hogy viselője bármilyen időjárási körülmények között a legjobb teljesítményt nyújthassa.

PROMÓCIÓ

Az ösztönzés nem csak elméleti: az adidas megalakulásától fogva nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlásnevelés, a nemzeti sportszövetségek és az olimpiai, illetve a paralimpiai mozgalom támogatására. Mivel a futball kiemelt szerepet játszik az adidas életében, ezért a sztárjátékosok (Beckham, Raul, Zidane), a sztárcsapatok (Real Madrid, Bayern München,AC Milan) és a nemzeti labdarúgó-válogatottak (Franciaország, Németország, Magyarország) mellett természetesen a hazai utánpótlás-nevelés ügyét is komolyan szolgálja. Az elmúlt években sikerrel megrendezett adidas Predator gyermektornák, a Bozsik-, a Góliátés a Héraklész-programok, valamint a rászorult gyermekekkel foglalkozó Kézenfogva Alapítvány szponzoraként az adidas hitet tesz amellett, hogy a jövő generációjának támogatása éppolyan fontos, mint a jelen élsportjáé.

Amióta az adidas először szállított sportruházatot az 1928-as amszterdami olimpiára, a világ legnagyobb sportseregszemléje sem képzelhető el a vállalat nélkül. A 2004-es athéni olimpián az adidasban versenyző sportolók összesen 147 arany-, 128 ezüst- és 148 bronzérmet nyertek, ezzel az adidas a sportszergyártók képzeletbeli dicsőségtábláját magasan nyerné. Az olimpia 28 sportágából csak a vitorlázás és a lovaglás nem "adidas-szám", a többit a vállalat közel másfél millió termékkel támogatta a különböző szakszövetségeken keresztül. Például csak labdából mintegy 1300 darab pattogott az olimpia különböző helyszínein. Az adidas 1968 óta megszakítás nélkül a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos szállítója és gyémántfokozatú támogatója. Lassan már az is tradícióvá válik, hogy a vállalat és a MOB mindig az éppen aktuális olimpia helyszínén jelenti be a következő 4 éves olimpiai ciklus támogatásáról szóló megállapodást.

MÁRKAÉRTÉK

Az adidas a világ egyik legpatinásabb, legnépszerűbb és legismertebb, de mindenképpen a legtekintélyesebb múlttal és a legjelentősebb tradíciókkal rendelkező sportszermárkája. Neve egyet jelent a sport iránti elkötelezett szenvedéllyel. Nem csoda, hiszen a cég egykori legendás alapítója és névadója, Adi Dassler maga is szenvedélyesen szeretett minden sportágat. Az adidas célja, hogy a sport iránti elkötelezett odaadástól hajtva a világ első számú sportszergyártója legyen. Az adidas alapértékei a sport szenvedélyes szeretete, az elhivatottság, az eredetiség, a folyamatos innováció és az inspiráció. Az inspiráció, amely folyamatosan jobb és jobb teljesítmény elérésére és új kihívásokra ösztönöz mindenkit, aki magára ölti a legendás "háromcsíkos" márka bármely darabját. A folyamatos, céltudatos fejlesztésnek és nem utolsósorban a divat, a "lifestyle" és a városi célközönség igényei iránti fokozott érzékenységnek köszönhetően a márka folyamatosan fiatalodik. Az elsődleges célcsoportot már azok a 16-21 éves, nyitott gondolkodású, városi fiatalok jelentik, akik számára a sport mellett a zene, a divat és az aktuális kulturális trendek is fontosak az életben. Ebben persze a megváltozott kommunikációs stílusnak és a fiatalodó, szélesedő termékskálának is jelentős szerepe van.